Ebből a vízparti paradicsomból ki sem kell mozdulnia, és szinte mindent megkap, amit a Balaton nyújthat: fürdőzés, ejtőzés a parton, gyönyörködés a Balatonban és a naplementében. 20 méter hosszú napozóstég, fürdőlépcső, csónak, szörfdeszkák, kerti grillezési lehetőség. Horgászat, olyan időszakokban, amikor más vendéget nem zavarnak, vagy ha egy horgásztársaság az egész házat kiveszi (szezonon kívül vagy elő- utószezonban). Süllő jól fogható partról. A ház földszintjén nagy ebédlő található, mely az előtte levő kerti asztalsorral kellemes összejöveteleknek adhat helyet. Erre szükség is van, mert a ház viszonylag nagyméretű, akár 20 fős csoportoknak is helyet adhat. Három apartman, és ezeken kívül még három hálószoba található.
Ezen az oldalon csak a c) apartmant adatait és árait adjuk meg:
c) apartman: maximum 6 főre, ez az első emeletről nyílik és a hálószobák a tetőtérben találhatók, ahol klíma van. Tehát a bejáratból egy étkezős konyhába jutunk, innen nyílik a fürdőszoba. A lépcsőn a manzárdba felmenve találjuk a két hálószobát. Mindkét szobában 3 ágy.