Ennek a nyaralónak az elhelyezkedése Siófokon tökéletesen nyerő. A vitorláskikötő felé vezető utcából nyíló kis, árnyékos utcában található: ezért tökéletes a hely. Biztosított a zavartalan pihenés és egyúttal pillanatok alatt elérhető a zajos éjszakai élet. A házban 6 hálószoba található, ezek közül 4 háromágyas és 2 kétágyas, 3 szoba a földszinten, három szoba az emeleten. Tágas szobáival a ház egy nagy, akár 16 személyes csoportnak is kényelmes elhelyezést nyújt, ugyanakkor külön bejáratú apartmanként mind a földszint, mind az emelet 8-8 személyre kényelmes, külön bejáratú elhelyezést tesz lehetővé. A ház egy nagy különlegessége, hogy mind a hat hálószobájához tartozik külön, a szobákból belülről nyíló fürdőszoba, mely hotel jelleget ad a háznak, ahol az intim helyiséget a két-három személyre bérelt szoba önmagában nyújtja. Ajánlhatjuk tehát a szállást pároknak. Szintenként egy-egy közös konyha, nappali
Horgászat:
Zala folyó |
|
|
Kis-Balaton |
Zalacsányi Szabadidőközpont
A Zalacsányi Szabadidőközpontban két tó kínál horgászati lehetőséget, az egyikben afrikai harcsa,
míg a másikban magyar fauna halai foghatóak. Itt a napijegy váltáshoz nem kell állami jegy.

Lovaglás:
Lovas paradicsom a Zala völgyében
Vendégházainktól 10 percre található, Keszthely- Kehidakustány régió legnagyobb lovas objektuma, a szentmihálypusztai lovarda Zalaszentlászlón. Szakszerű lótartás és remek kiszolgálás ló és lovas számára jellemzik a telepet. A vendégek elégedettsége többek között annak köszönhető, hogy elegendő számú kiegyensúlyozott, jól lovagolt ló áll rendelkezésre, ahol a társaság minden tagja megtalálja a lovas tudásának, kondíciójának megfelelő lovát a korlátok nélküli túralovagláshoz.
Vendégeink a lovarda szolgáltatásait kedvezményesen vehetik igénybe.
Lovas szolgáltatások a következők:
- Tereplovaglás
- Napos túrák piknikkel
- Többnapos lovaglások az érintetlen természetben
- Vadászlovaglás
- Kocsikázás a közeli borospincékhez, kívánság szerint borkóstolóval
- Elméleti és gyakorlati tanfolyamok saját, vagy túralóval
Lovas oktatás kezdőknek és haladóknak:
- futószárazás
- díjlovaglás, ugróóra
- fogathajtás oktatása
A lovasok igényeinek kielégítésére 45 ló áll rendelkezésre!
2006 tavasza óta fedeles lovarda is segíti munkánkat, melynek mérete 20X40m.
Ezáltal lehetővé vált, hogy rossz idő esetén se kelljen lemondani
a lovaglás örömeiről.
Egész télen négy képzett oktató és kiegyensúlyozott lovaink várják a kezdőket,
haladókat és újrakezdőket a lovaglás minden ágában.
A környék:
Zalacsány
1000 év lóháton - Fejezetek a magyar nép történelméből
Lovas- és táncelőadás minden kedden májustól szeptemberig
Cigányszerelem, Tánc- és lovasjáték minden csütörtökön május végétől szeptember végéig






Zalaszántó
Sztupa (buddhista szentély)
A Kis-Balaton 14 800 hektáros mocsárvilág,
a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.
Elsősorban páratlan madárvilága miatt védett.
A terület egy része fokozottan védett, vízzel borított.
Ide csak engedéllyel és kísérővel lehet belépni,
előzetes időpontegyeztetés után. Tel.: 06 83/ 315-341
A közeli Kápolnapuszta területére eső Bivalyrezervátum
szabadon látogatható. Az itt élő 80 állat már csak
látványosság és génbank, de a század elején
még használták őseik igavonó erejét.



Cserszegtomaj Margit kilátó



Keszthely: Festetics Kastély, Baba múzeum, Csigaparlament:



Sümeg
Itt található Dunántúl legnagyobb romvára. A várban korhű lovagi játék és középkori lakoma várja a vendégeket. A város másik legrégebbi műemléke, a barokk stílusú Püspöki Palota. Nevezetesség- ként még megtekinthető Kisfaludy Sándor szülőháza, ami ma emlékmúzeum.


Éttermek:
Fiáker étterem
Zalaszentgrót
Zalaszentgrót központjában található a Fiáker Étterem,
mely szolid áraival és finom konyhájával méltán lehet
hozzánk látogató vendégeink célpontja.
Az étteremben üdülési csekket is elfogadnak.
Az étterem elérhetősége:
www.fiaker.hu







Kis-Korona Vendéglő
Zalai-vasi ételekkel, vadból és halakból készült specialitásokkal, változatos pizza-kínálatunkkal és házi készítésű fagylalt-jainkkal várjuk Kedves Vendégeinket!
Nagytermünk kiválóan alkalmas nagyobb vállalati rendezvények, baráti összejövetelek,
lakodalmak lebonyolítására.
Térjen be hozzánk és kalandozzon a zalai ételek ízvilágában!
www.kiskorona.hu
Éményfürdő:
Zalaszentgróti élményfürdő |
|
Kehida Termál 2400 m2 vízfelület, fedett és sza-badtéri élményfürdővel, hullámfürdő-vel, gyermekpancsolókkal, pezsgő-szigettel, szauna oázissal csábítja a fürdőzés szerelmeseit. Gyógyászat: A Kehida Termál Gyógy és Élményfürdő gyógyászata a kalcium-magnézium hidrogén-karbonátos víz hatásán alapszik. A radont nem tartalmazó minősített kénes gyógyvíz kiválóan alkalmas a mozgásszervi, idegrendszeri, nőgyó-gyászati problémák kezelésére. |
|